Volt egyszer egy fiatal íjász, aki versenyre hívott egy öreg Zen-mestert, akiről ismert volt, hogy nagyon ügyesen kezeli az íjat. A fiatal íjász az első nyilát hajszálpontosan a céltábla közepébe lőtte, második nyilával pedig sikerült az elsőt kettéhasítania
A mester nem vette elő az íját. Arra kérte a fiatalembert, kövesse őt a hegyekbe. Az ifjú követte a mestert, amíg egy mély szakadékhoz értek. A szakadék fölött egyetlen híd egy kidöntött fatörzs volt. A mester fellépett a bizonytalanul ingó, csúszós fatörzsre, és nyugodtan kisétált a mélység fölé. Kiválasztott egy távoli fát, és nagy biztonsággal küldte célba a nyílvesszőt.
- Most te következel – mondta, és könnyedén lelépett a fatörzsről.
A fiatalember rémülten bámult a szakadékba. Nem tudta rászánni magát, hogy a mélység fölé lépjen.
A mester azt mondta: - Jól uralod az íjat, de nem tudsz uralkodni a gondolaton, ami a nyílvesszőt kirepíti.
|